Sosem készítettem még tortát. Olyan igazi, piskótasütős, harmadokba vágós, krémmel megtöltőset. Kicsit féltem tőle, hogy nem fog sikerülni.
Aztán most úgy gondoltam, hogy a negyedévszázadom tiszteletére, átesem eme szüzességemen és megcsináltam életem első tortáját. 25. szülinapomra! :)
Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:
Tortalaphoz:
75 g liszt
25 g keményítő
100 g cukor (vagy ennek megfelelő édesítőszer)
20 g vaj olvasztva (+egy kevés a forma kikenéséhez)
12 g kakaó
4 tojás
csipet só
Krémhez:
1 csomag tejszínes pudingpor
4 dl tej
50 g cukor (vagy ennek megfelelő édesítőszer)
1 citrom reszelt héja
1,5 citrom leve
50 g vaj
3 evőkanálnyi a kész tejszínhabból (amit majd a tetejére is teszünk)
Tetejére:
300 ml Meggle Cukrászhab (ebből kerül majd a krémhez is)
fél citrom leve
1) Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra.
2) A tortalap elkészítése:
A tojásokat kettéválasztjuk.
A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük.
A tojások sárgáját 4 evőkanál meleg vízzel és a cukorral minimum 10 percig robotgéppel magas fordulatszámon összekeverjük. Mikorra készen lesz, kifehéredik a sárgás lötty.
Ekkor hozzáadjuk az olvasztott vajat és összekeverjük. Majd hozzáadjuk és összekavarjuk a fehérjehabbal (3 részletben), a liszttel, a keményítővel és a kakaóval.
Amikor a tésztánk szép masszává állt össze, elővesszük a tortaformánkat, kivajazzuk és beleöntjük a masszát. Az előmelegített sütőbe tesszük kb 20-25 percre. Tűvel nézzük meg, hogy ha beleszúrjuk, a tészta ráragad-e, ha nem, akkor jó a tésztánk, kivehetjük. Hagyjuk kihűlni.
Ne lepődjünk meg, ez nem piskótatészta lesz. Ez annál töményebb és kakaósabb... nyami :)
3) Míg a torta sül és hűl, készítsük el a krémet.
A pudingport kevés tejjel és a cukorral keverjük el, addig rakjuk fel forrni a maradék tejet.
Amikor a tej forr, öntsük bele pudingos tejet és folyamatos kevergetés mellett készítsünk belőle masszív pudingot. Hagyjuk kihűlni.
Amikor a pudingkrémünk kihűlt, keverjük el a puha vajjal és adjuk hozzá a citrom reszelt héját és a levét is. Kavarjuk össze. Tegyük félre.
4) A tejszínhabhoz a jól lehűtött Cukrászhabot robotgéppel keverjük kemény habbá, majd adjuk hozzá a fél citrom levét és határozott mozdulatokkal keverjük össze.
5) "Összeszerelés" és díszítés
A kihűlt "piskótát" vágjuk vízszintesen 3 egyenlő lapra. A lapok közé rakjunk citromos pudingkrémet bőven, majd a tetejére tetszés szerint nyomjuk rá a habot vagy egyszerűen csak kanalazzuk rá. Én most tört csokoládédarabokkal díszítettem.
Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy ez nem citromos torta, hanem ez citromtorta. Tömény citromíz, nem csak megmutatva van neki a citrom :)
Mindenki dicsérte, bár én teljes egészében nem kóstoltam. A krém isteni finom lett, imádtam! Tuti, hogy fel fogom még használni :)
Egy kis update:
Azóta a desszert.eu játékára elkészítettem az ottani feltételek szerint is, a tésztájába mascarpone került puding helyett és a tetejére is habtejszínt raktam cukrászhab helyett.
Holnap kiderül, hogy melyik a finomabb :)
2013. február 11., hétfő
2013. február 9., szombat
Húsos rakott krumplipüré ~ Tambor de papa
... vagy ahogy Gombos Edináék A mi Kubánk, a mi konyhánk szakácskönyvében szerepel: Húsos krumplipürédob...
Hozzávalók:
500 g darált marhahús
2 paradicsom
1 db hagyma
5 gerezd fokhagyma
3 evőkanál sűrített paradicsom
1 kis üveg (~150 g olivabogyó negyedelve)
olaj
oregánó
só, bors
2 dl víz - Edináéknál ez 1 dl fehérbor
Krumplipüréhez (ahogy én készítem):
1,5 kg krumpli
50 g vaj
170 g tejföl
só
150 g reszelt sajt
Forró olajban süssük meg a felkockázott hagymát, a cikkelyekre vágott paradicsomot és a zúzott fokhagymát. Rakjuk rá a darált húst és süssük össze kb 5 perc alatt. Sózzuk, borsozzuk, belekanalazzuk a sűrített paradicsomot és az oregánót is hozzátesszük. Összekeverjük és hozzáöntjük a vizet vagy a bort, lefedjük és hagyjuk, hogy készre párolódjon. Amint a hús elkészült, rakjuk bele a feldarabolt olivabogyót és még süssük össze egy kicsit (kb 2-3 perc).
Míg a hús elkészül, hámozzuk meg a krumplikat, vágjuk kockára és sós vízben főzzük meg. Amikor a krumpli már puha, öntsük le róla a vizet és krumplinyomóval törjük össze. Adjuk hozzá a kockára vágott vajat és addig keverjük, míg el nem olvad a vaj. Rakjuk hozzá a tejfölt és ízlés szerint még sózzuk.
Ha készen van a krumplipüré és a hús is, akkor kapcsoljuk be a sütőt 180 fokra és vegyünk elő egy hőálló tálat. A tál alját kenjük ki vajjal, majd jöjjön az első réteg, a krumplipüré harmada. Rakjuk bele krumplipürét, majd erre jöjjön a húsos rész fele, krumplipüré megint, húsos rész másik fele, majd végül a krumplipüré utolsó harmada. Egyengessük el a tetejét és szórjuk rá a reszelt sajtot.
Dobjuk be a sütőbe 10-15 percre, hogy a sajt szépen megpiruljon a tetején.

Könyvajánló: Gombos Edina: A mi Kubánk, a mi konyhánk
A Partvonal Kiadó gondozásában megjelent az első magyar nyelvű kubai szakácskönyv, melyet Gombos Edina és férje, Alberto Costafreda írtak.
Megmondom őszintén, ha könyvesboltban láttam volna meg a könyvet, nem feltétlenül veszem meg. Hogy miért? Mert túl soknak tartom a könyv borítóját. Egyszerűen nekem túl színes, túl giccses, túlságosan jól kinézni akaró... pedig egyszerűen csak kubai, olyan igazi kubai. És milyen rosszul tesszük, ha csak a borító alapján ítéljük meg a könyvet. Mert egy nagyszerű szakács- és gasztrokönyvről beszélünk.
Ugyanis, ez a könyv nem csak egy egyszerű szakácsköny, x recepttel, x+2 képpel, annál sokkal több.
Nem ismerem Kubát, nem ismerem az ízeiket, az alapanyagaikat (rum és salsa, oké, nyilván...de ezen túl...). Pontosan ezért tetszik az, ahogyan a könyv indul. Kinyitva máris elénk tárul egy kis ismertető Kubáról, majd a következő oldalakon a konyhájukról, a specialitásaikról és a legfontosabb alapanyagaikról. Nem is értem, hogy miért nem hallottam én eddig a kubai konyháról, hiszen már ha csak az alapanyagait nézzük, én imádom... és ezt már akkor tudtam, amikor még semmit sem készítettem el a könyvből, hanem csak a 13. oldalig jutottam :)
A receptekhez érve a könyv fel van osztva különböző fogások szerint (főételek, levesek, halas ételek, köretek, saláták, falatkák, desszertek) illetve a végén KOKTÉLOK! :) A recepteket megtűzdelték 1-1 történettel (Edina és Alberto Kubája), egy kis történelemmel, zenével, szivarral.
A recepteket nagyon részletesen írják le Edináék, a hozzávalók mennyiségét ennél pontosabban kizárt, hogy meg lehet határozni. Nagyon szép képek, nagyon jó receptek.
Jót nevettem a "Prostik kajája" elnevezésen :)
Biztos vagyok benne, hogy sok receptet és koktélt fogok elkészíteni a könyvből. Egyet már ki is próbáltam, és szerettük is :) Az általam elkészített húsos krumplipürédob (Tambor de papa) receptjét ITT találjátok.
Plusz pirospontot írok be Edináéknak azért, mert a könyv végén leírják, hogy honnan lehet beszerezni a különlegesebb alapanyagokat. És ami a legjobb, hogy az utcánkban van az egyik bolt, a Szép kis India, amit nem is tudom, hogyan nem vettem eddig észre...o.O
Végül egy kis ízelítő nektek, egy mini főzős to-do lista nekem Edináék könyvéből:
- Omlós malacsült mojo szószban (Lechón asado)
- Kubai zöldcitromos csirkepörkölt (Fricasé de pollo) - nagy citromoshús-imádóként ez alap, ugye...;)
- Kubai sütőtökös zöldborsóleves (Sopa de chícharos)
- Tőkehal paradicsommártásban (Bacalao a la Vizcaína)
- Fűszeres húsos táska (Empanadas de carne)
- Fahéjas kubai karamellkrém (Flan tradicional)
- meg az összes koktélt :D
Gombos Edina - Alberto Costafreda: A mi Kubánk, a mi konyhánk
Partvonal Kiadó, 2012
3.990 Ft
(-30% kedvezménnyel megvásárolható a kiadó honlapján - a bejegyzés napján érvényes infó)
![]() |
| A mi Kubánk, a mi konyhánk |

2013. február 8., péntek
Az egyik Rachel Allen szakácskönyv nyertese pedig...
... Nagy Adrienn! :)
Gratulálok!
A többiek se keseredjenek el, mert még esélyetek van megnyerni a másik Rachel Allen: A család kedvencei szakácskönyvet.
Részletek itt: http://lilakancso.blogspot.hu/2013/02/a-jatek-folytatodik.html
És itt: http://www.facebook.com/photo.php?fbid=527079997332722&set=a.517266584980730.120091.380681068639283&type=1&theater
Illetve ne feledjétek, hogy még az extra ajándék sorsolásával is adós vagyok. Éppen készülőben van. Szóóóval hamarosan azzal is jövök :)
Addig is szép hétvégét mindenkinek! :)

2013. február 5., kedd
A játék folytatódik! :)
Szuper hírt szeretnék megosztani veletek!
A T.Bálint Kiadó jóvoltából nem egy, hanem KETTŐ Rachel Allen könyvet sorsolok ki! :)
A korábbi játékfelhívás könyvét csütörtökön kisorsolom azok között, akik lájkolták a LilaKancsó Facebook oldalát és az első játék kiírásának bejegyzését is (itt: http://www.facebook.com/ photo.php?fbid=520224111351 644&set=a.517266584980730. 120091.380681068639283&typ e=1&relevant_count=1).
Viszont! Aki nem nyer, az se búsuljon, mert a másik könyvért újabb játékot hirdetünk a T.bálint Kiadóval együtt.
Jöjjenek a részletek:
Azok akik nyomnak egy lájkot erre a bejegyzésre (http://www.facebook.com/photo.php?fbid=527079997332722&set=a.517266584980730.120091.380681068639283&type=1&theater) és követőik a LilaKancsó és a T.Bálint Kiadó Facebook oldalának is, köztük sorsoljuk ki a Kiadó által felajánlott Rachel Allen: A család kedvencei c. könyvet, akkor ha a LilaKancsó Facebook oldalán elérjük a 649 követőt! :)
Tehát, amiket lájkolni szükséges a "kalapba" kerüléshez:
LilaKancsó: http://www.facebook.com/ LilaKancso?ref=ts&fref=ts
T.bálint Kiadó: http://www.facebook.com/ tbkiado?ref=ts&fref=ts
Illetve ezt a bejegyzést: http://www.facebook.com/photo.php?fbid=527079997332722&set=a.517266584980730.120091.380681068639283&type=1&theater
Lájkokra és megosztásokra fel :) Csütörtökig dupla esély a nyerésre! :)
A T.Bálint Kiadó jóvoltából nem egy, hanem KETTŐ Rachel Allen könyvet sorsolok ki! :)
A korábbi játékfelhívás könyvét csütörtökön kisorsolom azok között, akik lájkolták a LilaKancsó Facebook oldalát és az első játék kiírásának bejegyzését is (itt: http://www.facebook.com/
Viszont! Aki nem nyer, az se búsuljon, mert a másik könyvért újabb játékot hirdetünk a T.bálint Kiadóval együtt.
Jöjjenek a részletek:
Azok akik nyomnak egy lájkot erre a bejegyzésre (http://www.facebook.com/photo.php?fbid=527079997332722&set=a.517266584980730.120091.380681068639283&type=1&theater) és követőik a LilaKancsó és a T.Bálint Kiadó Facebook oldalának is, köztük sorsoljuk ki a Kiadó által felajánlott Rachel Allen: A család kedvencei c. könyvet, akkor ha a LilaKancsó Facebook oldalán elérjük a 649 követőt! :)
Tehát, amiket lájkolni szükséges a "kalapba" kerüléshez:
LilaKancsó: http://www.facebook.com/
T.bálint Kiadó: http://www.facebook.com/
Illetve ezt a bejegyzést: http://www.facebook.com/photo.php?fbid=527079997332722&set=a.517266584980730.120091.380681068639283&type=1&theater
Lájkokra és megosztásokra fel :) Csütörtökig dupla esély a nyerésre! :)
2013. február 4., hétfő
Citromos sült zöldségek citromos csirkével
Egyszerű, de nagyszerű főétel... Aki nem tudná, imádom a citromos húsokat :)
Hozzávalók:
2 db egész csirkecomb
2+2 db citrom leve
1 db kisebb zellergumó
brokkoli
2 db répa
4 db kisebb lilahagyma
5 fej gomba
3-4 babérlevél
só, bors
olaj
Meghámozzuk és feldaraboljuk a zöldségeket és a gombát. Egy hőálló tálba tesszük őket, sózzuk, borsozzuk.
Kifacsarunk 2 db citromot és a citromlevet a zöldségekre öntjük, összeforgatjuk, majd rászórjuk a babérlevelet. Ráöntünk 1 dl vizet.
A hőálló tálat lefedjük és 200 fokra előmelegített sütőben kb 20 percig sütjük.
Míg a zöldségek sülnek, megmossuk és megtisztítjuk a csirkecombokat.
Serpenyőben 2-3 evőkanál olajat felforrósítunk.
A combokat sózzuk, borsozzuk, majd hirtelen 2-2 perc alatt mindkét oldalát megsütjük a serpenyőben.
2 db citrom levét kifacsarjuk, hozzáöntünk 1 dl vizet és ráöntjük a combokra. Lefedjük és közepes lángon addig pároljuk, míg a hús meg nem puhul (nekem kb 15 perc volt). Ha a hús megpuhult, pirítsuk meg a serpenyőben, majd a zöldségekkel tálaljuk.

2013. február 3., vasárnap
Ribizlis-almás csokicrumble
Adott egy nagyon finom és ízletes desszert. Adott 15 pocsék fénykép, miután a süti elkészült. Ebből vállalható igazából nincs, de sajnálnám, ha nem kerülne fel a blogra, így a legnormálisabb képet felteszem hozzá. Aztán majd később, ha már ügyesebb leszek, kaptok új képet.
Ez a morzsasüti avagy crumble. Amit én először készítek.
Hozzávalók:
100 g liszt
100 g mandulaliszt vagy őrölt mandula (első körben őrültet írtam :D)
2 ek holland kakaópor
80 g vaj kockázva
80 g cukornak megfelelő por édesítőszer
3 db közepes alma
100 g fagyasztott vagy friss ribizli
1 tk fahéj
Kapcsoljuk be a sütőt 200 fokra.
Vajazzuk ki a sütiformát. Rakjuk bele a felkockázott almát és szórjuk meg a fahéjjal. Oszlassuk el a tetején a ribizlit. (Nálam most kimaradt, de egy fél citrom levét is el tudok képzelni rajta.)
A morzsatésztához gyúrjuk össze a hozzávalókat: a lisztet, a mandulalisztet/őrölt mandulát, a kockázott vajat, a kakaóport és a por édesítőszert. Morzsás tésztát fogunk kapni.
A tésztát egyenletesen oszlassuk el a gyümölcsökön, de ne lapítsuk le.
Én most lapos formában készítettem, de azt javaslom, hogy inkább kisebb alapterületű, de magasabb formát használjatok, hogy magas legyen a gyümölcsös rész és csak erre jöjjön a morzsatészta.
Fóliával takarjuk le a tésztánkat és az előmelegített sütőben süssük 25-30 percig, majd vegyük le róla a fóliát és 5-10 percig pirítsunk rajta.
Ebből a mennyiségből 8 kisebb adag süti jön ki.
Egy adag kalóriatartalma: 217 kcal
Egy adag szénhidráttartalma: 12,8 ch
A ch és kcal változhat annak a függvényében, hogy milyen édesítőszert használunk.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)