Dagasztás nélküli kenyeret már készítettem sima liszttel és tökmagliszttel korábban (ITT találjátok).
Tegnap viszont vettem teljes kiőrlésű rozslisztet, mert szeretnék átállni egészségesebb életmódra, így apránként igyekszem mindent lecserélni - ha már inzulinrezisztenciásként erre illene odafigyelnem. Így esett, hogy a sima liszt egy részét rozslisztre cseréltem.
A recept lényegében ugyanaz, csak az összetétel változik.
Hozzávalók:
2 csésze kenyérliszt (nálam most rendes BL-55 volt)
1,5 csésze tk rozsliszt
3 ek tökmagliszt
2,5 csésze normál hideg víz
2 mokkáskanál szárított élesztő
3 csapott tk só
1. A normál lisztet, a rozslisztet, a tökmaglisztet, a szárított élesztőt és a sót
elkeverem. Hozzáöntöm a vizet és összekutyulom. Galuskatészta jelleget
kapunk, annál kicsit töményebb tészta lesz.
2. Rakjuk meleg helyre 11-12 órát kelni konyharuhával lefedve.
3. Melegítsük elő a sütőt 250 fokra, rakjuk be rögtön a hőálló tálat vagy a jénait is, amibe majd a tészta kerül.
4. Amint felmelegedett a sütő, vegyük ki a tálat, és az enyhén átmozgatott tésztát rakjuk bele.
5. A tálat lefedve 30 percig süssük, majd a tetőt levéve még 15-20 percig pirítsuk a kenyérkénk tetejét.
6. Várjuk meg míg kihűl, csak akkor szeleteljük. (Nálam most ez elmaradt, mert nem bírtam kivárni... így látszik is a képen, hogy még vizes a belseje a szeletelt kenyérnek egy kicsit :) - ejnye, Zsani! :))
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 3., vasárnap
2013. február 19., kedd
Tökmaglisztes kenyér - dagasztás nélkül
Életem első kenyere. Tökmagliszttel. Legközelebb magvakat is teszek bele. :)
És hogy hol találtam eme gyöngyszemre? Szellem a fazékban blogról. Kicsit módosítottam csak rajta.
Hozzávalók:
3 csésze kenyérliszt (nálam most rendes BL-55 volt)
4 ek tökmagliszt
1,5 csésze normál hideg víz
1 mokkáskanál szárított élesztő
2 tk só
1. A normál lisztet, a tökmaglisztet, a szárított élesztőt és a sót elkeverem. Hozzáöntöm a vizet és összekutyulom. Galuskatészta jelleget kapunk, annál kicsit töményebb tészta lesz.
2. Rakjuk meleg helyre 11-12 órát kelni konyharuhával lefedve.
3. Melegítsük elő a sütőt 250 fokra, rakjuk be rögtön a hőálló tálat vagy a jénait is, amibe majd a tészta kerül.
4. Amint felmelegedett a sütő, vegyük ki a tálat, és az enyhén átmozgatott tésztát rakjuk bele.
5. A tálat lefedve 30 percig süssük, majd a tetőt levéve még 15-20 percig pirítsuk a kenyérkénk tetejét.
6. Várjuk meg míg kihűl, csak akkor szeleteljük.
Kicsit töményebb, de levegős belül, nagyon finom :) Tegyetek bele tökmagot feldarabolva.
Egyébként a kép nem adja vissza, de kb 15 cm átmérőjű hőálló tálban sütöttem.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)