2014. augusztus 10., vasárnap

Gombás fusilli sült paradicsommal

Utálatos dolog tudom, de sajnos nálunk sokszor megromlanak a gyümölcsök, zöldségek, mert jól bevásárolunk, aztán nem esszük meg őket - és a kukában landolnak. Ez történt egy fél kg paradicsommal is majdnem, mert nem szeretem, ha már túl érettek. De! Most felhasználásra kerültek: sült paradicsom formájában :) A sült paradicsomok pedig a mai ebédhez pont jól jöttek.

Fotó: Suszter Zsani

Hozzávalók:
100 g teljes kiőrlésű fusilli tészta
100 g szeletelt gomba
80 g paradicsomszósz
fokhagyma
só, bors, oregánó, bazsalikom
oliva olaj
4-5 db sült paradicsom

A sült paradicsom elkészítése:
1) Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
2) Készítsük elő a tepsit, rakjunk bele sütőpapírt és locsoljuk meg oliva olajjal és szórjuk meg durva szemű tengeri sóval.
3) Vágjuk félbe a paradicsomokat és rakjuk bele a tepsibe. Szórjuk meg a felszeletelt fokhagymával, oregánóval és bazsalikommal.
4) Süssük a paradicsomokat 200 fokon 1 órán át, majd újabb egy órán át 120 fokon.

A tészta elkészítése és összeállítása:
1) Főzzük meg a tésztát.
2) Míg a tészta fő, egy gerezd fokhagymát daraboljunk fel és a szeletelt gombával pirítsuk meg oliva olajon.
3) Fűszerezzük és öntsük rá a paradicsomszószt, süssük össze a tésztával.
4) A sült paradicsomokkal díszítsük az elkészült tésztánkat.

2014. január 18., szombat

Banános-csokis brownie-torta

2014-es nyitásnak jöjjön egy kedves barátom 25. szülinapjára készített meglepi torta :)
Vigyázat! Nagyon tömény szénhidrátbomba egy mini szelet is :)


Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):

A brownie-hoz (3 lapnak megfelelő magasságú lesz):
160 g liszt
200 g vaj
150 g cukor
4 db tojás
200 g étcsoki (70%-os)
1 kk sütőpor (elhagyható, csak azért tettem bele, hogy magasabb legyen a tészta)

Krémekhez:
Legalsó réteg: mascarponés csokikrém
Középső réteg: banános-mascarponés csokikrém
Felső réteg: banános tejszín

400 g mascarpone
3-4 db banán
100 g étcsoki (70%-os)
1 dl tej
50 g cukor
200 ml Meggle cukrászhab

***
A brownie elkészítése:
1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, a tortaformánkat készítsük elő, rakjunk az aljára sütőpapírt.
2. Olvasszuk meg a csokit vízgőz fölött.
3. Közben keverjük össze a vajat (ha hűtőből vesszük ki, akkor néhány másodpercre rakjuk be mikróba, így majd megpuhul, könnyebb vele dolgozni), a cukrot, a tojásokat és a lisztet.
4. Amikor a csoki megolvadt, adjuk a masszához.
5. A csokis masszánkat öntsük a tortaformába és rakjuk be az előmelegített sütőbe kb 45-50 percre.
6. Hagyjuk kihűlni.

Krémek elkészítése:
1. Az alsó és középső réteghez a mascarponés csokikrémet együtt készítjük el.
Olvasszuk fel a csokit 1 dl tejjel vízgőz fölött, vegyük le a tűzről és az 50 g cukrot keverjük simára benne. Várjuk meg míg kihűl.
2. Amikor kihűlt a csokis masszánk, adjuk hozzá a mascarponét és keverjük simára.
3. Osszuk el kétfelé 1/3 és 2/3 arányban. A 2/3 arányú massza lesz a legalsó réteg.
4. Az 1/3 arányú masszához egy 2 darab banánt törjünk össze villával vagy botmixerrel és keverjük a masszához. Ez lesz a középső réteg.
5. A legfelső réteghez a Meggle cukrászhabot kézimixerrel kemény habbá verjük és hozzáadjuk a botmixerrel simára tört banánt (1-2 db ízlés szerint).

Torta összeállítása:
Amikor kihűlt a brownie-tészta, vágjuk 3 egyenlő részre (IKEA-s tortavágó nagy segítségünkre lehet :)). Majd rétegenként kenjük bele a krémeket. A tetejére a banános tejszínkrémmel dekorálásnak csak a képzeletetek szab határt :) Én most kis tejszíncsúcsokat csináltam és megszórtam reszelt csokival.


2013. augusztus 24., szombat

Forró őszibarack-krémleves kókusztejjel

Nálam a leves az meleg. Akkor is ha gyümölcs. Akkor is ha krémleves. 

A már korábban beharangozott őszibarack-krémlevessel sincsen ez másképp.

Fotó: Molnár Zoltán
 Hozzávalók:
1 kg őszibarack
2 dl kókusztej
(valamilyen édesítő ízlés szerint)
fahéj
szegfűszeg

1) Hámozzuk meg és magozzuk ki az őszibarackot.
2) Öntsük fel annyi vízzel, ami pontosan ellepi.
3) Teatojásba tegyünk egész fahéjdarabkákat és szegfűszeget, rakjuk az őszibarackok mellé.
4) Főzzük puhára.
5) A teatojást vegyük ki és turmixoljuk össze az őszibarackokat, majd öntsük hozzá a kókusztejet, keverjük össze. Ha forrón szeretjük a gyümölcskrémleveseket (mint én), akkor a kókusztejjel még melegítsük össze, aztán fogyaszthatjuk is.

Fotó: Molnár Zoltán

2013. augusztus 16., péntek

Szilvás-sárgabarackos galette

Igen, egy újabb galette :) Még a múltkori szombati főzőcskézős-fényképezős hétvégéről Zével... lesz még egy leves is :) 

De addig is: szilvás-sárgabarackos galette. Mert a galette-eket szeretjük :)

Fotó: Molnár Zoltán

Hozzávalók:
200 g liszt
4 ek darált mandula
100 g vaj
2 tojás a tésztához
80 g nyírfacukor
1 tojás a kenegetéshez
1 citrom reszelt héja

8-10 db szilva felezve/negyedelve
8-10db sárgabarack felezve/negyedelve
3 ek nyírfacukor
1 ek búzadara

Fotó: Molnár Zoltán

1) Morzsoljuk el a vajat a liszttel, adjuk hozzá a nyírfacukrot és darált mandulát - keverjük össze. Adjuk hozzá a tojásokat és gyúrjuk össze.
2) Rakjuk be a tésztát a hűtőbe 3-4 órára.
3) Míg a tészta pihen, tisztítsuk meg és vágjuk félbe vagy negyedekbe a szilvákat és a sárgabarackokat.
4) Vegyük ki a hűtőből a tésztát és gyúrjuk át. A sütőt melegítsük elő 170 fokra, és vegyünk elő egy nagy tepsit, rakjunk rá sütőpapírt.
5) A tésztát nyújtsuk nagyjából kör alakúra. Rakjuk a sütőpapírra, szórjuk meg a búzadarával.
6) A gyümölcsöket rakosgassuk szépen el a tésztán, majd szórjuk meg a nyírfacukorral. Hajtsuk fel a tészta széleit, kenjük meg a szélét a tojással és rakjuk be a sütőbe kb 30 percre.


Fotó: Molnár Zoltán

2013. július 25., csütörtök

Citromos-gyömbéres csirke citromborsos cukkinivel

A szombati fotózásos projektünkre készült főétel következik most.

Mondtam már, hogy imádom az indiai ízvilágú ételeket?

Fotó: Molnár Zoltán
Hozzávalók:
700 g tisztított csirkemellfilé
1 citrom facsart leve
1 kis darab gyömbér felszeletelve
4 szál újhagyma karikára vágva
2 tk garam maszala
2 ek szójaszósz
só, bors
olaj

2 db cukkini
citrombors, só
olaj

1) A csirkemellet vágjuk csíkokra és kevés olajon süssük addig míg fehérré nem válik. Ekkor sózzuk, borsozzuk, rakjuk hozzá a citrom levét, a szójaszószt, a garam maszalát, a karikára vágott újhagymát és a szeletelt gyömbért. Pirítsuk készre.
2) Vágjuk csíkokra a cukkinit, sózzuk, citromborsozzuk és minimális olajon pirítsuk meg.
A citromborssal érdemes óvatosan bánni és először csak kevesebbet rakni rá, és utólag tenni még hozzá, ha kevésnek érezzük.
Készíthetünk hozzá rizst, bulgurt vagy egyéb köretet is.

Fotó: Molnár Zoltán
Óóóó igen, és a pálcikákért óriási köszönet Csillabarátnőm férjének, aki egyenesen Hongkongból hozta nekünk őket! :)

2013. július 23., kedd

Crème brulée

Tudom, tudom...eltűntem. 
Be kell valljam, hogy a nyár és a változások az életemben nem segítették azt, hogy a bloggal foglalkozzak. 

De most itt vagyok, hozok nektek finomságokat és Molnár Zolinak hála, kaptok hozzá csodás képeket is (melyeket a későbbiekben majd a Pinteresten is megtaláltok :)).

A hétvégén alkottunk, készült kókusztejes őszibarack-krémleves, citromos-gyömbéres csirke citromborsos cukkinivel, szilvás-sárgabarackos galette és crème brulée. 

Elsőként jöjjön a crème brulée, melyhez a karamellizáló pisztolyt névnapomra kaptam és most avattam fel :) Nagy szerelem lesz, már előre látom :) 
A receptet a csomagban kapott kis könyvből szedtem és legközelebb a csokis verziót fogom kipróbálni :)

Fotó: Molnár Zoltán
Hozzávalók:
200 ml tejszín
80 ml tej
60 g cukor + a tetejére az égetéshez 4 tk
1 vanília
3 db tojássárgája
1 db tojásfehérje

1) Kapcsoljuk be a sütőt 120 fokra légkeverés funkcióval.
2) Vegyünk elő egy magasabb falú tepsit, rakjuk bele a szufléformákat, és a formák feléig öntsük tele vízzel a tepsinket (vagy a fotós tepsijét, ha nekünk az új albérletben épp nincsen :P)
3) A tejet a tejszínnel és 30 g cukorral elkeverve felforraljuk.
4) A tojássárgákat a fehérjével, a vanília kikapart belsejével és 30 g cukorral habosra keverjük.
5) Összeöntjük a cukros tejet és a tojásos löttyöt és töltsük meg vele a formákat, amennyire csak tudjuk (össze fog esni kicsit sütés közben).
6) Előmelegített sütőbe tesszük és kb 80 perc alatt készre sütjük.
7) Hagyjuk kihűlni.
8) A legjobb rész következik: fogjuk meg a kis formákat, szórjunk a tetejére cukrot és a pisztollyal karamellizáljuk meg a cukrot :) 

Fotó: Molnár Zoltán


2013. május 29., szerda

Gyömbéres almáspite

Íme a soron következő recept a DesszertPiknikünkről. :)

Fotó: Csík-Kovács Zoltán
Hozzávalók:

300 g liszt
100 g vaj felolvasztva
2 tojássárgája
2 csapott ek tejföl
100 g cukor vagy ennek megfelelő édesítőszer
fél csomag sütőpor

5 db alma
1 db citrom facsart leve
friss gyömbér reszelve ízlés szerint (nekem most olyan 30-40 g került bele és picit csípős lett)
3 ek cukor vagy ennek megfelelő édesítőszer
1 ek búzadara

+1 tojás a kenegetéshez

 1) A lisztet keverjük össze a sütőporral és a cukorral, majd a tojássárgájával, az olvasztott vajjal és a tejföllel gyúrjuk tésztává.
2) Szedjük két egyenlő gombócra és rakjuk be őket pihenni hűtőbe 1-2 órára.
3) Míg a tészta pihen, hámozzuk meg az almát, reszeljük le nagylyukú sajtreszelőn, facsarjuk rá a citrom levét majd adjuk hozzá a reszelt gyömbért és a cukrot is. Keverjük össze.
4) Kapcsoljuk be a sütőt és melegítsük elő 180 fokra. Vegyük elő a piteformánkat.
5) Vegyük ki a tésztánkat a hűtőből, nyújtsuk kerek formára mindkét gombócot. Az egyik kör alakú tésztánkat rakjuk a piteformánkba, szórjuk meg a búzadarával. A citromos-gyömbéres reszelt almát nyomkodjuk ki, oszlassuk el egyenletesen a formában. Rakjuk a tetejére a másik kör alakú tésztánkat.
6) Opcionálisan lehet sütiformákkal díszíteni - még rögtön nyújtás után.
7) Kenjük le tojással a tetejét.
8) Az előmelegített sütőben kb 25-30 perc alatt süssük készre.



2013. május 28., kedd

Nektarinos-rebarbarás galette

A Restaurant Day keretében 2013. május 18-án rendezett DesszertPiknikünk általam készített finomságainak abszolút kedvencei voltak a rebarbarás-epres és nektarinos-rebarbarás galette-k. Most a nektarinos receptjét kapjátok. Lényegében egyébként ugyanaz a kettő, csak a töltelék más :)


Szerény leszek: isteni volt! :)


Hozzávalók:
200 g liszt
50 g darált mandula
100 g vaj
2 tojás a tésztához
80 g cukor
1 tojás a kenegetéshez
(opcionálisan: 1 citrom reszelt héja)

4 db nektarin
2 szál rebarbara
3 ek cukor
1 ek búzadara

1) Morzsoljuk el a vajat a liszttel, adjuk hozzá a cukrot és darált mandulát - keverjük össze. Adjuk hozzá a tojásokat és gyúrjuk össze.
2) Rakjuk be a tésztát a hűtőbe 3-4 órára.
3) Míg a tészta pihen, vágjuk cikkelyekre a nektarint, a rebarbarát mossuk meg és vágjuk nagyjából fél-1 cm-es darabokra. A rebarbarára szórjuk rá a cukrot.
4) Vegyük ki a hűtőből a tésztát és gyúrjuk át. A sütőt melegítsük elő 170 fokra, és vegyünk elő egy nagy tepsit, rakjunk rá sütőpapírt.
5) A tésztát nyújtsuk nagyjából kör alakúra. Rakjuk a sütőpapírra, szórjuk meg a búzadarával.
6) A rebarbarát oszlassuk el a tésztán, majd szépen rakosgassuk rá a nektarinszeleteket. Hajtsuk fel a tésztát, kenjük meg a szélét a tojással és rakjuk be a sütőbe kb 30 percre.
7) Együk még langyosan :)


2013. május 21., kedd

CSIKOS játék: Mogyorós aranygaluska bazsalikomos erdeigyümölcs lekvárral töltve és bazsalikomos fehércsoki-öntettel

A múlt héten váratlanul megérkeztek hozzám a CSIKOS lekvárok, amiket BoldogKukta Ági küldött el nekünk a Csikos Lekvárok és Kocsis Manufaktúra jóvoltából. Még aznap délután meg is kóstoltuk őket Orsibarátnőmmel. Örömmel konstatáltam, hogy a legfinomabb lekvár (erdeigyümölcs lekvár friss bazsalikommal) jutott nekem a játékban (melynek leírását BoldogKuktánál ITT találjátok).

Fotó: Molnár Zoltán

 De mit is készítsek belőle? Első ötletem az volt, hogy készítek egy nagyon szép, nagyon LKs, nagyon Zsanis gigatortát. De aztán újragondoltam és úgy gondoltam átlépem a blog eddigi képzelt határait és legyen valami különleges: valami sós. A sósról eszembe jutott a mogyoró. A mogyoróról pedig az aranygaluska. Hogy hogyan? Úgy hogy, már tavaly ősz óta az jár a fejemben, hogy készítenem kellene aranygaluskát.
1) A diót nem szeretem.
2) Életemben egyszer ettem aranygaluskát, így bátran kísérletezgethetek, mert nincs mihez viszonyítanom.
Legyen hát mogyoróval. És legyen töltött. Lekvárral töltött.
Így született meg az alábbi recept.
Anyukám segítségét kértem, mert a tésztában szerettem volna hagyományos aranygaluska tésztánál maradni. Az ő ajánlására egy édes buktatésztát vettem alapul.
Azonban a lekvár különlegessége a friss bazsalikom, nem szabadott, hogy kárba vésszen, ezért a hagyományos vaníliasodó helyett fehércsokis öntetet kreáltam hozzá egy kis friss bazsalikommal megbolondítva.

Fotó: Molnár Zoltán

Próbáljátok, szeressétek, kóstoljátok! :)

Hozzávalók:

A tésztához (12 muffinformához és egy 18 cm-es tortaformához elegendő):
500 g liszt
2 tojássárgája
60 g olvasztott vaj
25 g élesztő
3 dl tej
2 + 3 ek cukor
csipet só

A mogyorós borításhoz:
300 g mogyoró apróra törve (én sótlant használtam, bevállalósak használhatnak sósat is :))
100 g cukor
120 g olvasztott vaj

Az öntethez:
200 g fehércsoki
200 ml főzőtejszín
50 g vaj
1 csokor friss bazsalikom

+1 kis vaj a forma kikenéséhez

Fotó: Molnár Zoltán
Készítsük el a tésztánkat:
1) Langyosítsunk fel 1,5 dl tejet, adjunk hozzá 2 ek cukrot, morzsoljuk el benne az élesztőt és keverjük össze. Hagyjuk felfutni kb 5 perc alatt.
2) Míg az élesztő felfut, mérjük ki a lisztet, adjuk hozzá a 3 ek cukrot.. Egy másik tálban a tojássárgáját keverjük el és adjuk hozzá a maradék tejet és a csipet sót.
3) Amikor az élesztő felfutott, a cukros liszt közepébe vájjunk egy kis lyukat és öntsük bele a tejes élesztőt. Keverjük össze majd adjuk hozzá a tojásos tejet is. Igyekezzünk minél homogénebbre gyúrni a tésztánkat.
4) Majd adjuk hozzá az olvasztott vajat és gyúrjuk össze a tésztával.
5) Tegyük lefedve meleg helyre 1 órára, hagyjuk megkelni a tésztát.

Míg a tészta kel:
6) A sótlan mogyorót törjük apróra (aprítógépben vagy ennek hiányában folpackba csavarva klopfoló segítségével) és adjuk hozzá a kimért cukrot.
7) Készítsük el az öntetet: forraljuk fel a tejszínt a kockára vágott vajjal. Amikor felforrt, vegyük le a tűzről és a kockára darabolt fehércsokit rakjuk bele és várjuk meg míg kicsit megolvad, majd kavarjuk homogénné, forraljuk össze a tejszínnel és rakjuk bele a bazsalikomot apró darabokra vágva.

Fotó: Molnár Zoltán

Amikor a tésztánk megkelt:
8) A tortaformánkat vagy a muffinformákat kenjük ki vajjal, az aljára érdemes sütőpapírt vágni.
9) Az olvasztott vajat, a cukrozott mogyorót, a lekvárt, a tortaformát és egy kanalat készítsünk a kezünk ügyébe.
10) A kanalat az olvasztott vajba mártva vágjunk kis darabot a kelt tésztánkból. A tésztát húzzuk szét, töltsük meg a lekvárral, majd alaposan zárjuk le. Forgassuk meg a cukros mogyoróban és helyezzük a formánkba. Néha locsoljuk meg a kis golyókat az olvasztott vajjal (szintenként akár) és alaposan rakjunk rá a cukrozott mogyoróból is. Ezt ismételjük addig míg a formánk 3/4-ig meg nem telt.
(Muffinformába kb 4-5 kis golyó fér, ezért igyekezzünk minél kisebb golyókat gyártani...igen, igen, nem mondtam, hogy gyors az elkészítése :))
11) Rakjuk meleg helyre a tésztával megrakott formánkat kb 20 percre, hogy tovább keljen a tésztánk.
12) Ekkor kapcsoljuk be a sütőt és melegítsük elő 160 fokra.
13) Amikor letelt a 20 perc és a tésztánk szépen még jobban megkelt, csorgassuk meg kissé a tetejét az olvasztott vajjal és rakjuk a sütőbe kb 40-45 percre. 30 perc körül érdemes rápillantani, mert ha nagyon pirulna a teteje, akkor egyszerűen csak terítsünk a tetejére alufóliát és süssük így tovább. A vége felé ekkor vegyük le a fóliát, hogy szépen megpiruljon.
14) Hagyjuk langyosra hűlni a formában, majd óvatosan szedjük ki. Még langyosan tálaljuk a bazsalikomos fehércsoki-öntettel.

Fotó: Molnár Zoltán

Hogy milyen lett?
Pirított mogyoró, savanykás lekvár, édes tészta, mindez langyosan, fehércsokis öntettel? Szerintem szavak nélkül is el tudjátok képzelni, hogy MENNYEI! :)

A képekért ismételten óriási köszönet Molnár Zoltánnak :)

2013. május 17., péntek

DesszertPiknik - Restaurant Day 2013. május 18.

Kedves Mindenki!

Mit szólnátok egy szombat délutáni piknikhez Baklavaria Mesivel, velem és néhány barátnőnkkel a Restaurant Day keretében? :) Ugyanis megnyitjuk mi is képzeletbeli cukrászdánkat és sok szeretettel várunk mindenkit május 18-án, szombaton 3-tól sok-sok finomsággal, édessel, sóssal, a Pálinkafesztiválhoz nagyon közel, az Erzsébet téren :) ... amíg a készlet tart :)


Egy kis ízelítő a menüsorunkból:

Édes szekció:
- Rebarbarás-epres galette
- Nektarinos-rebarbarás galette
- Citromos-joghurtos torta
- Chocolate chip cookies
- Citromkrémes-epres kosárkák
- Brownie-eperálom
- Lime-os muffincsoda CsokiCsokival

Sós szekció:
- Török fetás poğaça
. Török húsos poğaça
- Sajtos minikilfik
- Medvehagymás muffin juhtúróval
- Muffin Con Pesto Verde
- Pasta Sfoglia sajttal és sonkával
- Spárga tésztaköntösben
- Kéksajtos rozmaringos foccaccia
- Bivalymozzarellás rukkolás foccaccia




2013. április 27., szombat

Citromos joghurttorta

Egy könnyű édességre vágytam, amit tudok hozni nektek is - ebben az elhanyagolt időszakban. Gondolkodtam, gondolkodtam, hogy mi legyen, majdnem megint egy gyümis clafoutis-t csináltam, aztán eszembe jutott, hogy az új Neil Perry: Jól enni, jól lenni könyvéből még nem is csináltam semmit, így abból kinéztem ezt a tortát majd el is készítettem. Ezúttal diétásan, így tejszínhab és gyümölcsök nélkül, de legközelebb biztosan valamilyen gyümölccsel, banánnal, eperrel, málnával fogom elkészíteni :)



Hozzávalók (18 cm tortaformához):
330 g görög joghurt
4 tojás
3 ek liszt
1 citrom (héja és leve)
1 rúd vanília kikapart belseje
kevés vaj a tortaforma kikenéséhez
100 g cukor vagy ennek megfelelő mennyiségű más édesítőszer

Opcionálisan a tetejére:
tejszínhab, gyümölcsök, olvasztott vagy reszelt csokoládé

1) Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
2) A tortaformánkat kenjük ki vajjal majd az aljára és az oldalára is rakjunk sütőpapírt.
3) Válasszuk ketté a tojásokat. A fehérjéből verjünk kemény habot. Rakjuk félre.
4) A tojássárgáját az édesítőszerrel vagy cukorral keverjük fehéredésig.
5) Adjuk a tojássárgájához apránként a lisztet, a joghurtot, a vaníliát, a citrom kifacsart levét és reszelt héját is. Keverjük homogén masszává.
6) Végül a masszához óvatosan adjuk hozzá a tojásfehérjehabot és keverjük össze határozott mozdulatokkal.
7) Öntsük a tésztát a tortaformába és kb 45 perc alatt süssük készre. 30 perc körül elkezd barnulni a teteje, ha nagyon sötétedik, akkor rakjunk a tetejére alufóliát és így süssük tovább. A sütés vége felé sütitűvel ellenőrizzük, hogy készen van-e már a tortánk: ha nem ragad rá a tészta a tűre, akkor már jó a tortánk.
8) Vegyük ki a formából és hagyjuk kihűlni. Magában, tejszínhabbal, gyümölcsökkel, dzsemekkel, csokoládéval díszíthetjük.

2013. április 14., vasárnap

Gofri reggelire - újabb közös sütőcske Baklavariával

Nem igazán mondhatom, hogy mostanában elhalmozlak Titeket receptekkel, de sajnos ez egy ilyen időszak nálam... május 21. után biztosan többet jövök majd. A kimaradásnak nagyon egyszerű okai vannak. Egyrészt most van nálunk a legnagyobb hajtás, esténként és hétvégén örülök, ha aludni van erőm. Másrészt, ez valahogy nálam ilyen átmeneti időszak. A téli gyümölcsök és zöldségek már elfogytak, a nyáriak pedig még sehol. Így már nagyon várom a névnapomat (igen, már tudom, hogy május 30., nem 31, ugye Mesi? :)), mert addigra a szezon is lemegy nálunk és a zöldség-gyümölcs-szezon pedig kezdődik. Hurrá! :) 

Erről jut eszembe: már viszonylag finom igazi magyar epret találtam tegnap a gyümisnél... Szupi! :)

De azért, kedves lakótárssal, Baklavariával (hopp, egy titok rólunk :)) készítettünk egyik reggel gofrit. Mandulasarok receptje alapján, kis módosításokkal. Mivel nagy lekvár- és dzsemgyártó vagyok, így mindig van mivel ennünk a palacsintát és a gofrit :) Most éppen gyömbéres birsalmadzsem, fahéjas almadzsem és kékszőlőzselé volt hozzá. Bár azt gondolom, hogy az abszolút díjnyertes idei dzsemem a mangó-eper lesz, amiből egyelőre csak 3 kis üvegcse készült. A készlet elfogyott, így utángyártok majd :)


Hozzávalók:
150 g liszt
1 dl tej
1,5 dl tejszín
3 ek nyírfacukor
70 g vaj
3 tojás
csipet só

1. A tojásokat szedjük szét. A fehérjét a cukorral verjük kemény habbá.
2. A vajat olvasszuk meg, adjuk hozzá a tojássárgáját és a csipet sót. Keverjük össze.
3. A vajas-tojássárgájás cucchoz adjuk hozzá a tejet és a tejszínt, keverjük össze, majd apránként adjuk hozzá a lisztet is. Robotgéppel keverjük simára.
4. Végül keverjük össze a masszát a fehérjehabbal. 
5. Süssük ki gofrisütőben.

Ehetjük dzsemmel, gyümölcsökkel, tejszínhabbal, nutellával... 

2013. április 9., kedd

Mandulás brownie-muffin

Fotó: Molnár Zoltán













Honnan máshonnan, mint Varga Gábor Desszertszerelem c. könyvéből.

Mondhatni azért készült, hogy fotóalany legyen :) Valljuk be, eléggé fotogén brownie-kat sikerült 40 perc alatt összehozni 2 rohanás között :)


Fotó: Molnár Zoltán


 Hozzávalók - 12 darab normál méretű muffinhoz:
150 g liszt
100 g szeletelt mandula
1 csomag sütőpor
200 g 70%-os étcsoki (150 g a tésztába, 50 g darabokra vágva)
150 g vaj
170 g nyírfacukor
3 db tojás
1 csipet só

Fotó: Molnár Zoltán

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra és vegyük elő a muffin sütőformánkat, rakjuk bele a papír- szilikonkapszlikat.
2. Vízgőz fölött olvasszuk meg a 150 g étcsokit a 150 g vajjal.
3. Adjuk a csokis masszához a nyírfacukrot és a csipet sót, robotgéppel keverjük el. Egyesével keverjük hozzá a tojásokat, végül a liszttel együtt keverjük simára. 
4. Az 50 g étcsokit vágjuk darabokra és adjuk a mandulával együtt a tésztához. Keverjük össze.
5. Adagoljuk a muffinkapszlikba, majd rakjuk sütőbe kb 25-30 percre.
6. Hagyjuk kihűlni.
7. Érdemes hagyni egy fél napot a hűtőben pihenni, majd mielőtt fogyasztjuk mikróba tenni fél-1 percre.

Fotó: Molnár Zoltán


2013. április 5., péntek

Epres-citromos-csokis torta

Egy kis kihagyás után most már itt vagyok, összeszedtem magam és reményeim szerint jobbnál jobb és egészségesebbnél egészségesebb recepteket hozok nektek. De addig is bűnözzünk ezzel a gigatortával, aminek alapreceptje honnan máshonnan lenne, mint a gigatorta-anyutól, Puffintól :)

Egy cég szülinapi partijára készült ez a torta és csak remélni tudom, hogy annyira finom is lett, mint amennyire brutáljól nézett ki :)


Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):

Brownie lapok:
80 g liszt
100 g  vaj
100 g nyírfacukor (xilit)
2 db tojás
100 g étcsoki (70% kakaótartalmú)

Citromos lapok:
100 g liszt
4 db tojás
100 g nyírfacukor
100 g vaj
fél csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja és leve
csipet só

A krémhez:
2x200 ml habtejszín
2x50 g nyírfacukor
1 citrom facsart leve
200 g eper a krémbe + néhány szem a tetejére
(esetleg habfixáló, ha nem bíznánk a krémben - nálam most ez kimaradt)

Photo by Baklavaria
A brownie elkészítése:
1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, a tortaformánkat készítsük elő, rakjunk az aljára sütőpapírt.
2. Olvasszuk meg a csokit vízgőz fölött.
3. Közben keverjük össze a vajat (ha hűtőből vesszük ki, akkor néhány másodpercre rakjuk be mikróba, így majd megpuhul, könnyebb vele dolgozni), a nyírfacukrot, a tojásokat és a lisztet.
4. Amikor a csoki megolvadt, adjuk a masszához.
5. A csokis masszánkat öntsük a tortaformába és rakjuk be az előmelegített sütőbe kb 30 percre.
6. Hagyjuk kihűlni.

Citromos lapok elkészítése: 
Amíg a brownie-nk a tortaformában hűl, készítsük elő a citromos tésztánkat. Természetesen, ha van még egy 18 cm-es tortaformánk, akkor ne várjunk addig, míg kihűl a brownie - amíg az sül, készítsük el a citromos tésztát :) A sütőt hagyjuk bekapcsolva.
1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjékből egy kis sóval kemény habot verünk.
2. A tojássárgáját a nyírfacukorral és 3 ek normál hőmérsékletű vízzel kb 10 percig robotgéppel összekeverjük. Ha nincs kedvünk ezt kivárni, addig mindenképpen várjunk, míg ki nem fehéredik a lötty.
3. Majd adjuk hozzá a citrom héját és levét, az puha vajat, a lisztet és a sütőport.
4. Adjuk a tojássárgájás masszához a fehérjehabot és óvatosan, de határozott mozdulatokkal keverjük össze.
5. A tortaformánkat vajazzuk ki és az aljára megint rakjunk sütőpapírt.
6. Öntsük bele a tésztát a tortaformába, majd az előmelegített sütőben süssük 20-25 percig. Tűpróbával nézzük meg, hogy a tésztánk elkészült-e.
7. Hagyjuk kihűlni.


Krém elkészítése:
Míg várjuk, hogy a tortalapok teljesen kihűljenek, készítsük el a krémeket.
Kezdjük az epressel:
1. Az epreket mossuk meg és botmixerrel törjük össze, de hagyjunk benne nagyobb darabokat is bátran.
2. Az epres krémet keverjük el a nyírfacukorral.
2. A habtejszínt robotgéppel verjük kemény habbá, majd öntsük hozzá az aprított epret.

Citromos:
1. A habtejszínt robotgéppel verjük kemény habbá.
2. A citrom facsart levét öntsük a habhoz és ízlés szerint édesítsük.

Ha minden megvan, akkor a tortalapokat vágjuk kétfelé, és felváltva rakosgatva, a krémeket felváltva kenve, rakjuk össze a gigatortánkat. A tetejét díszíthetjük gyümölccsel, krémmel - ha nem hajnal 2 lett volna, akkor én még egy kis csokit is olvasztottam volna a tetejére, egy kicsit megcsorgatni vele, de így ez elmaradt. A dekorálás a fantáziátokra van bízva. :)


2013. március 17., vasárnap

Liszt nélküli kókusztorta vérnarancsdzsemmel és forralt boros aszalt szilvával

Tegnap voltunk bolhapiacozni. Ott ittunk aszalt szilvás forralt bort. Annyira ízlett, hogy muszáj voltam itthon is kipróbálni. Illetve ha már a hétvégén úgyis elhatároztam, hogy felavatom az újonnan beszerzett BeCake-es tortatálamat, így összekötöttem a kettőt és készítettem hozzá egy liszt nélküli tortát (ha már diéta van vagy mifene) és az itthoni alapanyagokból rittyentettünk egy light-os tortát.

Ilyen lett:



Hozzávalók:

A tortához - 18 cm-es tortaformához:
120 g kókuszreszelék + egy kicsi a tortaforma kikenéséhez
40 g mandulaliszt
4 tojás
csipet só
100 g nyírfacukor (xilit)
30 g vaj olvasztva
10 g sütőpor
3 ek víz

Az aszalt szilvához:
0,5 l víz
1 csomag aszalt szilva
1 citrom
szegfűszeg
egész fahéj
50 g nyírfacukor (xilit)
1 l bor (nekem most fehér volt itthon)

0) Kapcsoljuk be a sütőt 170 fokra (én most légkeverés nélkül sütöttem, de legközelebb kipróbálom légkeveréssel is, hogy milyen lesz).
1) A tojásokat szedjük szét. A fehérjét a csipet sóval verjük kemény habbá.
2) A sárgáját a nyírfacukorral és 3 ek normál hőmérsékletű vízzel kb 10 percig robotgéppel verjük habosra. Eddigre már szép fehérnek kell lennie.
3) A sárgájás masszához adjuk hozzá az olvasztott vajat, a sütőport, a mandulalisztet és a kókuszreszeléket. Keverjük össze, majd adjuk hozzá apránként a kemény fehérjehabot. Óvatosan, de határozott mozdulatokkal keverjük össze a tésztát.
4) A tortaformát vajjal kenjük ki majd kevés kókuszreszelékkel "béleljük ki". Az aljára rakhatunk sütőpapírt is, így tutira nem ragad bele. Öntsük bele a masszánkat és rakjuk be az előmelegített sütőbe. Süssük kb 30 percig, de tűpróbával mindenképp nézzük meg, hogy jó-e már a tésztánk. Mivel ez a tészta nem hagyományos, liszttel készült tészta, ezért sokkal lágyabb lesz, mikor már megsült. Hagyjuk kihűlni, addigra egy kicsit össze is fog esni. Melegen semmiképpen se próbáljuk meg szeletelni, mert szét fog esni.

5) Míg a tésztánk sül és/vagy hűl, készítsük el a forralt bort.
6) A fél liter vizet rakjuk fel forrni az aszalt szilvákkal, a szegfűszeggel, fahéjjal, a citrom levével (belerakhatjuk a citrom héját is). Hagyjuk felforrni közepes lángon.
7) Amikor már egy ideje forr a fűszeres vizünk, akkor rakjuk bele a nyírfacukrot és a bort is. Éppenhogy forraljuk össze őket. De ne hagyjuk forrni, mert akkor az alkohol elpárolog az italunkból. Nálunk egy délutánt álltak a szilvák a fűszeres forralt borban. Este újraforraltuk, a bort megittuk, a szilvákat pedig felhasználtam a tortához :)

8) Amikor a tésztánk kihűlt, szedjük ki a formából, vágjuk vízszintesen 2 részre. Én most saját készítésű vérnarancsdzsemmel kentem meg az első lapot (de lehet bármilyen dzsemet, lekvárt, pudingot használni) majd raktam rá a második lapot. A tetejét is megkentem vékonyan a dzsemmel és ráraktam a lecsöpögtetett szilvadarabokat.

Reggelire is tökéletes kakaóval - én legalábbis ma reggel így ettem :)

Apropó: nyilván nem lesz olyan tömör, mint egy lisztes - normál - torta, de valamit valamiért, ugyebár :) Viszont, ha szeretitek a kókuszt, akkor mindenképp érdemes kipróbálni :)

2013. március 15., péntek

Chilis-paradicsomos kagyló fehérborban párolva

Hogy mi mindig belefutunk abba a hibába, hogy nem készülünk fel a "boltnélküliségre" ünnepnapokon... Így történt, hogy muszáj volt felhasználnunk a fagyasztóban és hűtőben megbújó élelmiszereket.
K nem szereti a kagylót és mivel más nem volt itthon, kénytelen volt beérni a jó kis kijevi golyócskákkal sült krumplival. Így lett a paradicsomos kagyló körete is a sült krumpli.

Aki szereti a:
  • kagylót;
  • csípőset;
  • gyorsan elkészíthető ételeket,
annak kötelező kipróbálnia :)


Hozzávalók:
200 g tisztított feketekagyló
2 dl édes fehérbor
150 g paradicsompüré
1 ek halszósz
chili ízlés szerint
bors, só

 A tisztított kagylóhúst a 2 dl borban megpároljuk majd hozzáadjuk a halszószt, sót, borsot. Hagyjuk egy kicsit összeérni az ízeket kis lángon. Majd hozzáadjuk a paradicsompürét és az apróra vágott chilit és hagyjuk kb 5 percet még a gázon kis lángon főni. Hát ennyi lett volna :) Nem több 15 percnél.

Köretnek - ahogy már fenn is említettem - én most sült krumplit készítettem.

2013. március 4., hétfő

Csípős-szerecsendiós húsgolyók


Hozzávalók (nekem 14 db golyócska lett):
0,5 kg darált marhahús
2 tk őrölt szerecsendió
1 kk őrölt chili
1 tojás
2 ek olaj
bors, só

1. A darált húst keverjük össze a szerecsendióval, chilivel, borssal és az olajjal.
2. Egy éjszakára hagyjuk hűtőben pácolódni.
Másnap:
3. Kapcsoljuk be a sütőt 200 fokra.
4. Adjuk hozzá a pácolódott húsunkhoz a tojást és a sót is. Keverjük el alaposan.
5. Vegyünk elő egy hőálló tálat, formázzunk a darált húsból golyócskákat, majd rakjuk bele a tálba.
6. Fedjük le a tálat és rakjuk be az előmelegített sütőbe 20 percre.
7. 20 perc letelt után vegyük ki a tálat a sütőből, vegyük le a tetejét, mozgassuk át a golyókat és rakjuk vissza 15 percre a sütőbe, hogy megpiruljanak. Félidőnél mozgathatunk a golyókon, hogy minden oldaluk szép pirult legyen.
8. Nincs más hátra, mint tálalni. Lényegében bármilyen köret jól megy hozzá. Én most citromos madárbegysalátával és rukkolával ettem (fél citrom leve, 0,5 ek olaj, bors, csipet só összekever, majd meghempergetjük benne a salátaleveleket).


Úgy érzem az új szerelemfűszer már tényleg a szerecsendió lesz. A citrom pedig a kedvenc ízesítőm :)

2013. március 3., vasárnap

Ananászos - lime-os túrótorta újragondolva - pohárkákban

Történt az úgy, hogy az új szerelmem, John Gregory-Smith könyvéből kinéztem magamnak a mangós-narancsos-szerecsendiós túrótortát még tegnap. De mivel nem szeretem a mangót, ezért átgondoltam, legyen inkább ananászos-lime-os. Beszereztem minden hozzávalót. Aztán elkészítettem és beraktam a hűtőbe pihentetni 8 órát. Aztán még kettőt. Majd még kettőt. És nem dermedt meg. Plusz még keserű is lett (mitől??).
Aki ismer, tudja mennyire megviselnek a kudarcok a konyhában... de rajtam nem fog ki holmi túrótorta.
Hűtőből ki, pohárkák és porcukor elő, a megmaradt ananász feldarabol, leturmixol tupperrel, hozzá cukor, felfőz. A többit kifejtve lentebb...

Én nyertem! A túrótorta bekaphatja.


Hozzávalók (1 elrontott egész túrótorta hiányában) - 6 pohárhoz:
9 darab zabkeksz
80 g vaj
300 g túró
150 g ricotta (helyettesíthetjük ugyanennyi túróval is)
1 ananász (fele a krémhez, fele a tetejére)
1 lime leve
1 kk őrölt szerecsendió
60 g porcukor a krémhez (nekem nem lett olyan édes)
30 g cukor a tetejére

1. A zabkekszet elkeverem az olvasztott vajjal.
2. Az összeállt krémet belekanalazom a pohárkák aljába és lenyomkodom. A hűtőbe tegyük be 15 percre a poharakat.
3. Amíg a poharak a hűtőben csücsülnek, készítsük el a túrókrémet. Tisztítsuk meg az ananászt és daraboljuk fel. A lime levét facsarjuk ki. Az ananászokat turmixoljuk le - nem baj, ha kicsit darabos marad. Az ananászmassza felét keverjük el a cukorral, adjuk hozzá a lime levét és szórjuk bele az őrölt szerecsendiót, majd turmixoljuk krémesre a túróval és a ricottával.
4. Készítsük el az ananászszószt is a tetejére. A leturmixolt ananászmassza másik feléhez rakjunk 30 g porcukrot és főzzük fel. Hagyjuk kihűlni.
5. Vegyük ki a poharakat a hűtőből és rakjuk bele a túrókrémet. Majd amikor kihűlt az ananászszósz, abból is kanalazzunk a tetejére.
6. Tegyük a hűtőbe 6-8 órára vagy egy egész éjszakára.


Teljes kiőrlésű rozslisztes - tökmaglisztes kenyér

Dagasztás nélküli kenyeret már készítettem sima liszttel és tökmagliszttel korábban (ITT találjátok).
Tegnap viszont vettem teljes kiőrlésű rozslisztet, mert szeretnék átállni egészségesebb életmódra, így apránként igyekszem mindent lecserélni - ha már inzulinrezisztenciásként erre illene odafigyelnem. Így esett, hogy a sima liszt egy részét rozslisztre cseréltem.

A recept lényegében ugyanaz, csak az összetétel változik.


Hozzávalók:
2 csésze kenyérliszt (nálam most rendes BL-55 volt)
1,5 csésze tk rozsliszt
3 ek tökmagliszt
2,5 csésze normál hideg víz
2 mokkáskanál szárított élesztő
3 csapott tk só

1. A normál lisztet, a rozslisztet, a tökmaglisztet, a szárított élesztőt és a sót elkeverem. Hozzáöntöm a vizet és összekutyulom. Galuskatészta jelleget kapunk, annál kicsit töményebb tészta lesz.
2. Rakjuk meleg helyre 11-12 órát kelni konyharuhával lefedve.
3. Melegítsük elő a sütőt 250 fokra, rakjuk be rögtön a hőálló tálat vagy a jénait is, amibe majd a tészta kerül.
4. Amint felmelegedett a sütő, vegyük ki a tálat, és az enyhén átmozgatott tésztát rakjuk bele.
5. A tálat lefedve 30 percig süssük, majd a tetőt levéve még 15-20 percig pirítsuk a kenyérkénk tetejét.
6. Várjuk meg míg kihűl, csak akkor szeleteljük. (Nálam most ez elmaradt, mert nem bírtam kivárni... így látszik is a képen, hogy még vizes a belseje a szeletelt kenyérnek egy kicsit :) - ejnye, Zsani! :))

2013. március 2., szombat

Gyömbéres-lilahagymás csirkecsíkok

Ahogy azt már az előző bejegyzéseimből láthattátok, a desszertes szerelemkönyvemet már megtaláltam, de az IGAZI szerelemszakácskönyvemet eddig még nem. Ma viszont megtört a jég. Néhány hete már nálam hever John Gregory-Smith Fűszeres szakácskönyve...eddig is lapozgattam, olvasgattam és lassacskán beleszerettem. Ma pedig az ő nyomán elkészítettem az alábbi ázsiai jellegű csirkét. Citromosan. Hogyan másképp. (Mikor lett ekkora kedvencem amúgy a citrom? o.O - hát mindegy, ez már csak így marad... :))

A könyvről a hétvégén hozok egy bejegyzést, illetve már a hűtőben csücsül az egyik desszertje, ami holnapra lesz tökéletes, így recept is csak holnap lesz. Addig is...


Hozzávalók - 2 személyre:
1 db filézett csirkemell
1 citrom facsart leve
3 fej lilahagyma
100 g friss gyömbér vékonyra szeletelve
3 ek cukor
3 ek olivaolaj
2 csapott tk garam maszala
só, bors

1. Készítsünk elő mindent, mert rendkívül gyorsan elkészül az étel, ha minden a kezünk ügyében van. A csirkemellfilét tisztítsuk meg és vágjuk vékony csíkokra. A lilahagymát pucoljuk meg és vágjuk cikkelyekre. A gyömbért pedig hámozzuk meg vékonyan, majd szeleteljük fel.
2. Az olajon pirítsuk össze 5 percig a cikkelyekre vágott lilahagymát a felszeletelt gyömbér felével együtt.
3. Majd adjuk hozzá a maradék hagymát és gyömbért is, facsarjuk rá a citrom levét és szórjuk rá a cukrot is. Hagyjuk 2 percig főni.
4. Adjuk hozzá a csíkokra vágott csirkét, adjuk hozzá a garam maszalát, a sót és a borsot. Nagy fokozaton addig főzzük, míg elpárolog a csirkemellből kifőtt víz. Aztán pirítsuk még 1-2 percig, de néha kavarjunk rajta, hogy a karamellizált szósz ne ragadjon le.
5. Tálaljuk rizzsel vagy rizstésztával.

Imádtam, imádtam!!! Kicsit érdekes az elején a citrom, a garam maszala és az édes íz együtt, de isteni finom!

A garam maszalát a Wesselényi utcában található Szép kis India nevű boltban vettem. Ha még nem jártatok volna ott, mindenképpen látogassátok meg! Mivel szerencsésnek mondhatom magam, mert kb 5 perc sétára lakom tőle, biztosan sokat fogok oda járni, mert szinte minden ázsiai hozzávaló megtalálható náluk. Bár én vízitormát próbáltam beszerezni, az nem volt, de minden más igen, méghozzá mindenből többféle.